Létrehozva: 2017.10.19.

Brutális tartozást halmozott fel a magyar sztárszínész, hogyan tovább?

Több tíz milliós adósságba verte magát a színész. Persze mindent a közönsége érdekében tett.

Pintér Tibor nem akart spórolni a közönsége kényelmén a téli hónapokban sem, ezért egy oldalról is szélvédett, fűthető színpadot építtetett, amelyet a legmodernebb fény- és hangtechnikai eszközökkel szereltetett fel a Nemzeti Lovas Színház számára.

A gigászi beruházás azonban súlyos adóssággal járt, amit a színész-rendező az idei évadban szeretne kifizetni.

"Én álmodtam meg ezt a színpadot, a tetőszerkezetet és az egész helyszín kialakítását, s a Nemzeti Lovas Színház legvégső gazdasági tartalékait is megmozgattam, hogy az építmény elkészülhessen.

A beruházással azonban a költségvetésünkben harminc-negyven millió forintnyi mínusz keletkezett, amit mindennapi zavartalan működésünk érdekében minél hamarabb meg kellene termelnünk.

"Erre nagy esélyünk is van, hiszen egyre többet játszunk, az idén három új premierrel várjuk a közönséget. A tavalyi évadban országszerte százezer néző volt kíváncsi a produkcióinkra, és minden esélyünk megvan arra, hogy idén még több honfitársunkhoz jussunk el" – mesélte Tibor a Lokálnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban