Létrehozva: 2017.04.04.

Évekig kínozta kislányát a kegyetlen pilisi apa

Nem hoztak ítéletet, újabb szakértõ bevonását rendelték el a Budakörnyéki Törvényszéken a kegyetlen pilisi apa ügyében. A férfi nyolc évig tartotta rettegésben a családját.

Szerző Ripost

 Nem hoztak ítéletet, újabb szakértő bevonását rendelték el a Budakörnyéki Törvényszéken a kegyetlen pilisi apa ügyében.

A férfi élettársát ütötte-verte, egyik közös kislányukat pedig nagy élvezettel kínozta és alázta meg. Az asszony és a férfi öt gyereket neveltek együtt, közülük három közös, ketten pedig a nő korábbi házasságából születtek. Bár a férfi egyik gyerekkel sem bánt kesztyűs kézzel, mégis különbséget tett közöttük. A kedvence csak nagyritkán kapott egy-két pofont, és a kocsmába is magával vitte. F. K. volt minden kegyetlenség elszenvedője.

Õt rúgta, verte, kedvenc kutyáit a gerendára akasztotta fel, és a kislánynak végig kellett néznie, ahogyan az állatok megfulladnak. Később a tetemeket is a gyereknek kellett elásnia. Volt, hogy fojtogatta a gyereket, és meg is fenyegette, hogy megöli. Máskor az ágyhoz kötözte őt. Egyszer meg is akarta erőszakolni a kislányt: arra utasította, hogy simogassa a nemi szervét és üljön rá. A gyerek megfogta ugyan a férfi péniszét, ám úgy megijedt, hogy elszaladt.

A kislány testvéreivel gyakran az ólba bújt az erőszakos férfi elől, mert bár F. K. kapta a legtöbb bántást, mindannyian rettegtek tőle.

Esténként sem volt a gyerekeknek nyugtuk: végig kellett nézniük, ahogy anyjuk és a férfi szeretkeztek.

Ítélet júliusban várható, a tárgyalás zárt ajtók mögött folyik.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot