SZTÁRSZERENCSE

Mi­csoda fotók, el­ké­pesz­tően néz ki a 40 éves Pi­kali Gerda

A nép­szerű szí­nésznő el­árulta fi­a­tal­sá­gá­nak tit­kát!
  • Szerző: Doris

Óriási virágcsokorral köszöntötte a Fórum Színház Pikali Gerdát 40. születésnapja alkalmából. Igaz, a csinos színésznő még július elején töltötte be a negyedik X-et, de akkor elmaradt az ünneplés.

Bár sok nő retteg az idő múlásától, és nagyon nehezen viseli a kerek évfordulót, Gerda egyáltalán nem tartozik ezek közé. Ő büszkén vállalja a korát, és azt is elárulta, hogy még sosem érezte magát ilyen jól.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Egyáltalán nem éltem meg rosszul a negyvenedik szülinapom, sőt, imádom a korom! Mindig is igyekeztem tudatosan élni, de úgy érzem, ez mostanra sikerült igazán. Érett lettem. Persze ehhez kell egy remek társ is. Ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert Károly mindenben támogat. Sok nehéz időszakot éltünk át együtt, gondolok itt a három évvel ezelőtti balesetére is, de együtt mindenen túllendültünk. Idén már nyaralni is eljutottunk, most először. Bejártuk Olaszországot, és Franciaországban is jártunk” – mesélte a -nak Gerda Dunakeszin, A hűtlenség ára című darab után, amikor Nagy Sanyi 38. születésnapját is megünnepelték.

Gerda azt is hozzátette, hogy bár imádja a munkáját, már nem vállal el minden felkérést, és igyekszik odafigyelni arra, hogy minél több minőségi időt tudjon együtt tölteni két fiával, és persze párjával, Rékasi Károllyal, aki nemrég megkérte a kezét.