Létrehozva: 2017.09.01.

Pénzügyi ismeretek már az általános iskolákban is

Új tankönyvet kaphat több mint 50 ezer nyolcadikos.

Szerző Ripost

Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a pénzügyi ismeretek oktatása.

A most induló tanévben – a hazai középiskolák mellett – már 900 általános iskolában is bevezethetik ezt a nagy jelentőségű és hiánypótló tantárgyat. Az elmúlt hónapokban 52 ezer hetedik-nyolcadik osztályba járó diák kaphatja kézhez a Küldetések a pénz világában című tankönyvet, amit a Pénziránytű Alapítvány – a Magyar Nemzeti Bank támogatásának köszönhetően – ingyenesen biztosít az iskolák rendelkezésére.

A téma oktatására vállalkozó, általános iskolában dolgozó tanárok térítésmentes felkészítő tanfolyamokon vehettek részt, ahol elsajátíthatták a pénzügyi ismeretek átadásával kapcsolatos legfontosabb ismereteket.

A 33 leckét tartalmazó tankönyvet, és a hozzá tartozó munkafüzetet az új tanév során a készlet erejéig bármikor igényelhetik a tantárgyat oktató, vagy annak bevezetése iránt érdeklődő alapfokú oktatási intézmények.

A másik fontos újdonság, hogy a tavaly ősszel már számos középiskolában elindult Pénzügyi és vállalkozási ismeretek tantárgy ettől a tanévtől kezdve kötelező az összes hazai szakgimnázium 10. évfolyamán. A szaktanárok harminc órás, akkreditált továbbképzésére idén nyáron került sor Mindennapi pénzügyeink címmel, szintén a Pénziránytű Alapítvány szervezésében.

Miért is olyan fontos már gyermekkorban a pénz világával való ismerkedés?

A Pénziránytű Alapítvány megrendelésére 2015-ben elvégzett, ezer fős reprezentatív kutatás például azt bizonyította, hogy a 2008-as gazdasági világválság hatásainak enyhültével ismét romlott a magyarok körében a pénzügyi tudatosság.

A felmérés összesített eredményei szerint a lakosság pénzügyeit tekintve kevésbé megfontolt, gondos és előrelátó lett. Növekedett azoknak az aránya, akik egyetértettek azzal az állítással, hogy „A pénz arra való, hogy elköltsük”.

Kevesebben takarékoskodtak, vagy rendelkeztek pénzügyi tartalékokkal, és érezhetően csökkent a havi költségvetést készítő háztartások száma.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút