Létrehozva: 2019.06.21.

Pénzt gyűjtenek a sziámi ikrek műtétjére

Szinte minden adott a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásához: túl vannak az elõkészítõ mûtéteken, egészségügyileg minden rendben a gyerekekkel, az orvos csapat is felkészült - tudta meg a Ripost. A mûtétsorozat befejezéséhez, a tényleges szétválasztó mûtéthez azonban még nincs együtt a teljes összeg.

Már fél éve Magyarországon élnek a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek. Rabia és Rukia a szüleikkel és kilencéves nővérükkel együtt érkeztek Magyarországra január 5-én.

„Az ikrekkel minden rendben, orvosaink készülnek a végső
szétválasztó műtétre"
– közölte a %Ripost% kérdésére a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány munkatársa. Ennél bővebb információt a gyerekek és az orvosok nyugalmára hivatkozva egyelőre nem adnak. 

A %Ripost% információi szerint a fejüknél összenőtt ikrek szétválasztása rendkívül nehéz, csak gondosan megtervezett műtétsorozattal lehetséges. Mint ahogy arról beszámoltunk, a szülők akkor vállalkoztak a szétválasztásra, amikor a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata elvállalta a műtétsorozatot.

Tavaly Bangladesben két lépésben, összesen 14 órás műtéttel, dr. Hudák István idegsebész vezetésével sikerült szétválasztani a fő agyi szállítóér-hálózatot az érpályán belül egy új módszerrel. Budapesten a januári vizsgálatokat követően dr. Pataki Gergely plasztikai sebész speciális tágítókat ültetett be a kicsik fejbőre alá a bőr és a koponyán kívüli lágyrészek nyújtásához.

Ez információink szerint tovább tart, mint az előzetesen kalkulált 100 nap, de a kicsik jól viselik. A végső műtétet, az agy és a koponya kettéválasztását dr. Csókay András idegsebész fogja vezetni. A műtétsorozat végén pedig újra Pataki doktoré lesz a főszerep, ugyanis zárni kell a két koponyát. Előreláthatóan júliusban döntenek arról, hol és mikor végzik el a sorsdöntő műtétet.

A műtétsorozatot és a család ellátását kezdettől fogva a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány támogatja anyagilag. A közhasznú alapítvány az ikrek műtétjén kívül más orvosi missziókat is finanszíroz. A magyar orvosok ennek keretében térítésmentesen vállalták a munkát, de emellett rengeteg további költség merül fel. Ezért most társadalmi összefogásra van szükség, hogy a magyar orvosi csodához az anyagiak is megbízhatóan rendelkezésre álljanak.

„Minden forintra szükségünk van a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatának folytatásához, ahhoz, hogy ez a két tündéri lányka kis önkéntes orvoscsoportunk fáradhatatlan munkájának köszönhetően esélyt kapjon egy jobb életminőségre” - írták ki az alapítvány Facebook oldalára. Indítottak egy nemzetközi gyűjtőkampányt is: a népszerű GoFundMe oldalon keresztül a világ bármely részéről adományozhatnak az emberek.

„A tervek készen vannak, a csapat készen van. Kérünk, hogy támogass az adományoddal, hogy elvégezhessék a műtétet, légy részese a csodának” – írják angol nyelven az oldalon, ahol eddig 2145 dollárt adományoztak. Összesen 95 ezer dollárra van szükség a műtéthez és a további kezelésekhez.

 

Így segíthet, aki akar

Aki úgy gondolja, hogy szívesen hozzájárul a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjéhez, az alábbi lehetőségekkel élhet.

  • Adományozni lehet átutalással a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány bankszámlaszámára. Bankszámlaszám: 62900177-11592112 (Pannon Takarék Bank)
  • Hívhatja az alapítvány adománygyűjtő vonalát, a 13680-at. A szám bármely belföldi hálózatból elérhető. A hívás vagy tetszőleges szövegű SMS díja 500 Ft, ezt az alapítvány kapja.
  • A GoFundMe nemzetközi adománygyűjtő portálon keresztül a donate gombra kattintva lehet adományozni a bankkártya adatainak megadásával, egy biztonságos fizetési csatornán keresztül.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

    origo.hu

    Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

    metropol.hu

    Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

    mindmegette.hu

    A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

    mandiner.hu

    Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

    origo.hu

    Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

    ripost.hu

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

    INSIDER

    Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    "El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

    INSIDER

    Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

    INSIDER

    84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

    INSIDER

    "Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin