Létrehozva: 2018.07.12.

Péntek 13: A harmincas magyar nők hisznek benne leginkább

Hazánkban a 30-39 éves hölgyek közel fele hisz a péntek 13-a szerencsebefolyásoló erejében. Ráadásul közülük szinte háromszor többen tartják e napot szerencsésnek, mint szerencsétlennek - derül ki a Szerencsejáték Zrt. által a péntek 13-i babonákkal kapcsolatos, a felnõtt lakosság körében végzett reprezentatív felmérésbõl.

Szerző RIPOST

Évente maximum háromszor eshet péntekre a hónap 13. napja, ez idén összesen kétszer fordul elő, április 13-án és július 13-án, vagyis idén utoljára e hét pénteken. A hazai lottótársaság ennek kapcsán készített a felnőtt lakosság körében egy 1000 fős kutatást, mely során arra kereste a választ,

vajon mennyire hisznek a magyarok a péntek 13-a szerencsehozó erejében és milyen babonákat kötnek e naphoz?

A felmérésből kiderül, hogy - bár a magyarok csupán kétötöde tulajdonít valamifajta szerencsebefolyásoló szerepet péntek 13-ának - de közöttük két és félszer többen vannak azok, akik szerint ez a nap inkább szerencsét és nem szerencsétlenséget hoz. A péntek 13-át leginkább Fortunához kapcsolók között kimagaslik a 30-39 éves nők korosztálya.

A péntek 13-át szerencsésnek tartók közül minden második megkérdezett személyes pozitív élményt is társít e naphoz: legyen ez egy sikeres vizsga, születésnap vagy aznapra eső pénznyeremény. A felmérésből az is kiderül, hogy

akik hisznek péntek 13-a szerencséjében, azok nagyobb arányban játszanak valamilyen szerencsejátékkal,

ráadásul 4%-ukkal előfordult már, hogy nemcsak, hogy megálmodták a nyerőszámokat, de nyertek is azokkal! Sokan pedig kifejezetten péntek 13-án teszik próbára szerencséjüket a lottózókban: ilyenkor az értékesítőhelyek forgalma egy átlagos péntekhez viszonyítva akár a másfélszeresére is nőhet.  A szerencsevadászok ilyenkor leginkább a hagyományos lottójátékokkal szeretnek játszani, de a sorsjegyek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a játékosok körében.

Péntek 13-át a magyar lakosság csupán egytizede tartja szerencsétlenséget hozónak, de közülük minden negyedik válaszadó igazi triszkaidekafóbiásnak* számít és ezen a napon akár lakásából sem mozdul ki, nem közlekedik, sőt akár a munkavégzést is kerüli.

Habár a hagyomány szerint inkább balszerencsésnek számít a 13-as szám, a kutatásból úgy tűnik, a magyarok többsége mégis szerencseszámként gondol rá. A felmérés azt mutatja, hogy a 18 éves és idősebb magyar lakosság többségének van szerencseszáma, a leggyakoribb a 7-es, majd ezt követi rögtön a 13-as, a 3-as, a 8-as és a 21-es.

Most pénteken azért is érdemes betérni a lottózókba, mert július 13-án különleges akcióval várják a Fortunában bízókat:

ezen a napon több mint 1000 darab extra pénznyereménnyel gazdagodhatnak a játékosok. A most pénteken, egy szelvényen legalább 1.500 forintért Ötöslottó játékot vásárlók eséllyel pályázhatnak az 1000 x 13 ezer forintos, a 100 x 130 ezer forintos és a 13 x 1 millió forintos extra pénznyereményekre.

Lehet, hogy most pénteken a Te szerencsédet is meghozza a bűvös 13-as szám?

*Triszkaidekafóbiának hívják azt a jelenséget, amikor valaki irracionális módon tart a 13-as számtól.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!