Létrehozva: 2017.05.22.

Õszintén vallott pajzsmirigydaganatáról a magyar műsorvezető!

A mûsorvezetõnek hátborzongató élményben volt része, pedig alapvetõen csak a családjának akart jót.

Már fiatalon megtanulta Peller Mariann, hogy a szavaknak bizony teremtő erejük van. Saját műsorában, az Utazás a lelked körülben őszintén beszélget a sztárokkal arról, miben hisznek és miként gondolkodnak a világról. 

Mariann a Borsnak elmondta, neki is van egyfajta hitvallása.

"Szerintem a hit olyan, mint egy ujjlenyomat, tehát mindenkinél teljesen más. Az én hitem szerint Isten és ember egy és ugyanaz. Isten bennünk van, mi pedig általa vagyunk. Az egész egy nagy egység" - fogalmazott a Borsnak a műsorvezető.

Azt is elárulta, hogy, mint korábban Muri Enikőnek, neki is volt furcsa tapasztalása. Muri Enikő Mariannak mesélte el, hogy régen annyira rossz viszonyban volt az édesanyjával, hogy sokszor azt kívánta, bárcsak ő maga halna meg, hogy ne veszekedjenek többet.

Ez odáig fajult, hogy Enikő heteken át látott egy sötét alakot, ami őt követi. 

Mariann-nal ennél kevésbé hátborzongatóbb, de mégis veszélyes dolog esett meg.

"Egyidőben, tizenéves koromban sokat imádkoztam úgy, hogy inkább nekem legyen bármilyen komolyabb megbetegedésem, de a szüleim, a családom és azok az emberek, akiket szeretek, maradjanak egészségesek. 

Aztán tizenhat éves koromban kiderült, hogy pajzsmirigydaganatom lett...

Szerencsére nem rosszindulatú, hanem jóindulatú, de ott tanultam meg azt az alaptételt, hogy ne kívánjunk ilyet magunknak" - árulta el Mariann.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter