Létrehozva: 2017.06.29.

Megdöbbent a színésznő, szellem akasztotta meg a forgatást

Peller Mariann "Utazás a lelked körül" címû mûsorának vendége június utolsó napján, Papadimitriu Athina lesz, aki betekintést engedett életének kevésbé ismert, misztikus oldalába. A forgatás alatt, váratlan dolog történt.

A színésznő a pránanadi híveként tisztában van azzal, hogyan használja gyógyításra képességeit, de arra ő sem számított, hogy elsőként vele történik megmagyarázhatatlan eset az ezoterikus műsor forgatása alatt.

Papadimitriu Athina szikrázóan energikus jelenség. Környezete szerint őserő lakozik benne.

"Egész kicsi korom óta úgy éreztem, hogy vissza kell vennem magamból, de soha nem tudtam igazán. Mindig úgy tűnt, hogy rengeteg vagyok”

- mondta a színésznő, aki úgy érzi, hogy azért van egyedül, mert nem találta meg azt a megfelelő energiájú embert, aki mellett kiteljesedhet.

2009-ben ismerte meg a természetes gyógyításra épülő pránanadit, mert úgy érezte, hogy mély depressziója annak ellenére sem halványul, hogy korábban is át kellett már vészelnie tragédiákat, de azokból mégis könnyebben sikerült felállnia.

A színésznő éppen az átvészelt tragédiák kapcsán mesélt Peller Mariannak testvéréről, aki 23 évesen, tele energiával távozott az élők sorából, és ez nagyon megviselte a színésznőt. Végül arra jutott, hogy az energia nem vész el, csak átalakul.

"Elkezdtem figyelni és rájöttem, hogy vannak jelek. Hiszem, hogy ő az. Az volt a mániája, hogy olyan gyufaszálakat gyűjtögetett, aminek csak az egyik oldalát lehetett használni. Tele volt vele a fiókja”

- mesélte Athina Peller Mariannak, amikor a műsorvezetővel egy hangos puffanásra lettek figyelmesek.

Egy pillanatra megfagyott a levegő... Egy telefon esett le. Először kifejezetten dühös lettem a szerkesztőmre, hogy egy ilyen drámai pillanatban miért ilyen ügyetlen, de aztán mindannyian megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy ő hozzá sem ért

- mondta Peller Mariann.

Szerintem a testvérem itt van velem. Ezek nem véletlenek. Aki ezeket a jeleket nem veszi észre, az csak magának él- jelentette ki a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya