Létrehozva: 2019.03.29.

Példátlan a magyar családtámogatási rendszer

Komolytalan dolog kijelenteni azt, hogy a család a legfontosabb érték, miközben a 2010 óta hozott családügyi törvényeket az Országgyûlés szocialista frakciója nem szavazta meg - így reagált Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyûlési képviselõ szavaira a Joghallgatók Önképzõ Szervezete (JÖSZ) családpolitikai vitáján szerda este.

Az ELTE jogi karán rendezett fórumon Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Hozzátette: 2002-2010 között

a balliberális kormányok elvették a gyermekgondozási segélyt a harmadik évtől, eltörölték a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családok esetében, míg a háromgyermekeseknél csökkentették azt.

A közelmúltban pedig az ellenzék nem szavazta meg a Gyermekek Otthongondozási Díja (Gyod) bevezetését.

A zsúfolásig megtelt előadóteremben megrendezett vitán Bangóné Borbély Ildikó ezt megelőzően azt állította, egy társadalomban a legnagyobb érték, egyben jövőnk záloga is a gyermek. Aláhúzta: ma minden hatodik gyermek külföldön születik, mert szüleik elvándorolnak az országból, a tizenöt és negyvenöt év közötti szülni képes nők nagyjából 45 százaléka pedig gyermektelen. Ennek okát a szocialista politikus a nem megfelelő egészségügyi, oktatási és gazdasági környezetben látja.

Novák Katalin válaszában rámutatott: lehet ugyan trükközni a számokkal, de

a valóság az, hogy a gyermekek két százaléka születik külföldön.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy élhető perspektívát kínáljon a fiataloknak, s ugyan önmagában nem elég az anyagi ösztönzés a gyermekvállaláshoz, de mégis fontos.

Egyedülállónak tekinthető a magyar családpolitika, hiszen az állam a bruttó nemzeti termék (GDP) 4,8 százalékát fordítja a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére.

Példátlan az Európai Unióban, hogy a négy gyermeket szült édesanyák személyijövedelem-adó mentességet kapnak,

ahogy a családoknak három gyermek után biztosított tíz millió forint, illetve a tíz millió forintos otthonteremtési támogatás is – fejtette ki a családügyi államtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen