Létrehozva: 2018.09.05.

Ennél már nincs lejjebb: Elképesztő, amit exmenyéről állít Pécsi Ildikó

Lassan teljesen követhetetlenné, mi több értelmetlenné válik a színésznõ és fia, illetve annak volt felsége között zajló nyilatkozatháború. Ami most történt, az mindenen túltesz!

Pécsi Ildikó eddig sem beszélt éppen szépen Pártos Csilláról, akivel évek óta áll perben, haragban egy ingatlanvita miatt. Most azonban minden eddiginél durvábban szállt bele exmenyébe. A színésznő a Sorry magazinnak nyilatkozott.

"Tudjuk bizonyítani, hogy egy fillért sem tett a házba. Azért menne bele az egyezkedésbe, mert már kiderült, hogy mennyi mindent elvesztett. Mit épített ő ott? Mit csinált? Tönkretette azt, ami volt. Mikor megvettük, rajta volt a haszonélvezeti jogunk, az enyém és a papáé. Innentől kezdve egy szót sem szólhat!

Még a befogadott kutyának is több köze volt hozzá, mint neki.

Szegény, már meghalt ő is"

- fakadt ki a színésznő, aki szerint Csilla nem mond igazat. 

"Arra lennék kíváncsi, mire volt jó ez a nagy szerelem-kitaláció? Ez nagyon hamar ki fog derül. De igazából nem is érdekel, mert én annyira ki tudok tenni embereket az életemből, hogy az hihetetlen. Ez egy jó tulajdonság, úgy gondolom"

- tette hozzá Pécsi Ildikó, akinek a szavaira Pártos Csilla is reagált, hiszen ismét hazugsággal vádolták meg.

"Sajnos nem tudok mást mondani: ez már valóban döbbenetes. Sem a tartalom, sem a stílus nem engem minősít.  Úgy gondolom, a családtagjainkra soha nem hivatkozhatunk ilyen méltatlan szövegkörnyezetben. Efféle megnyilvánulásokkal szemben racionálisan már nem is lehet fellépni. A párkapcsolatomról pedig csak annyit: bár nem veszünk közös lakást, nem házasodunk össze, és gyerekeket sem tervezünk, nagyon szeretjük egymást. Úgy érzem, ez elegendő"

- reagált a  Csilla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde