Létrehozva: 2018.02.15.

Gólyahír, megszületett Pécsi Ildikó második unokája

A legendás mûvésznõ mégsem lehet felhõtlenül boldog.

Pár nappal ezelőtt megszületett Pécsi Ildikó második unokája! A legendás művésznő mégis szűkszavúan beszélt a gólyahírről. Úgy tűnik, az új jövevény érkezése sem tudta elfeledtetni vele a múlt fájdalmait.

„Nem is tudom, mit mondhatnék. Semminek sem tudok már igazán örülni, én már csak túlélni szeretnék.

Hiába bármilyen örömhír, az sem tudja feledtetni a múlt fájdalmait

 – mondta szűkszavúan a Story magazinnak Pécsi.

A barátok már kicsit bőbeszédűbbek voltak.

„Sajnos Ildikó számára az unokakérdés nagyon nehéz dolog, hiszen iszonyú fájdalomként élte meg, hogy a kis Csaba elfordult tőle” – mesélte a színésznő egyik közeli ismerőse.

„Hiába érkezett most egy új unoka, aki egyszer megégette magát, az nehezebben fog újra nyitni egy kisgyerek felé. Pedig tudom, hogy Ildikó nagyon hálás a fia új szerelmének, amiért a nehéz időkben a nagyobbik Csaba mellett állt. Biztos vagyok benne, hogy idővel szoros lesz a kapcsolata a második unokájával is, de most még óvatos.

Még nem is vehette kezébe a kicsit, egyelőre csak fotón láthatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét