Létrehozva: 2018.04.16.

Ez az egy dolog tette boldoggá a komoly gondokkal küzdő Pécsi Ildikót

A Kossuth-díjas mûvésznõnek az utóbbi hónapokban nem sok oka volt a nevetésre.

Szomorúvá teszi az évek óta húzódó pere ex menyével, Pártos Csillával. De ha ez még nem lenne elég, férje, a legendás labdarúgó Szűcs Lajos komoly betegséggel küzd. Mégis amikor megkértük emlékezzen vissza a tíz éve elhunyt barátjára, Antal Imrére, felvidult.

Mint Pécsi Ildikó mondta: a világ legszerencsésebb színésznőjének érzi magát, amiért oly sok éven át együtt játszhatott Imruskával.

Világéletemben szerettem felkészülten érkezni az előadásokra, de ha Imre volt a partnerem, akkor nyolcszáz százalékon kellett pörögnöm

– mesélte a %RIPOST%-nak a Kossuth-díjas művésznő. – Õ ugyanis nem csak a saját, de a teljes szövegkönyvet megtanulta, és mellette senki nem akart hibázni. Boldogság volt vele lenni, még akkor is, amikor élete utolsó szakaszában már mindent elfelejtett. Mi, akik körülötte voltunk, úgy tettünk, mintha ebből semmit nem vettünk volna észre. S láttuk a szemében, hogy ő ezért nagyon hálás volt. Nem tudom szavakkal elmondani, hogy mi volt ő nekem, nekünk… Mindenesetre most, hogy beszélek róla, különös boldogság szállt meg, minden szép lett.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor