Létrehozva: 2016.03.11.

Pataky Attila sztorijaitól kikerekedik a szemed!

Az EDDA frontembere köztudottan nagy földönkívüli szakértõ, hiszen elmondása szerint többször találkozott már idegen lényekkel. Bizarr sztorikat mesélt, sõt a hitetlenkedõknek is üzent.

Pataky Attilának még betegsége alatt is volt része túlvilági élményben, hiszen komoly műtétje után fényszerű jelenést látott, amiben "őrzőjét" vélte felfedezni. Az énekesnek azonban nem ez volt élete egyetlen elképesztő kijelentése, hiszen számtalanszor beszélt már a nyilvánosság előtt földönkívüliekkel való találkozásairól.

Az EDDA oszlopos tagját sokszor kinevetik bizarr és képtelenségnek tűnő sztorijai miatt, éppen ezért a Petőfi TV interjújában üzent a hitetlenkedőknek.

Ez a fedő, amivel ez az egész földönkívüli téma le van fedve, tele van gőzzel és pillanatok alatt fel fog csapódni. Hát akkor kapaszkodós lesz azoknak, akiket ez a téma annyira nem érdekelt, sőt azoknak meg rettenetesen, akik kiröhögték, meg csúfolódtak rajta. Amikor először átöleli egy nyolckarú őket szeretettel, akkor valószínűleg a naci tele lesz

- mondta el az énekes, aki szerint az embereknek fogalmuk sincs ezekről a lényekről.

"Azok a filmek, amik kikerülnek Amerikából, az a történetnek, a valóságnak csak egy kis része. Általában fogalmi zavar van, ufó minden, ami zöld, kék, pepita és éppen elszállt valamerre" - magyarázta Attila, aki egy-egy "találkozás" után hosszú ideig szinte magához sem tér.

Egy ilyen fajta elvitel után azért két-három napra az ember úgy elkussol. Amikor volt ilyen éjszaka, utána csak ültem csendben. Az első házasságomban volt olyan, hogy a feleségemmel közösen, azaz ő velem élt meg egy élményt.

"De az enyém az általában, nagyon nagy részben szolisztikus jellegű volt: tehát aludt, feküdt mellettem a párom, és nem tudott semmiről. Volt, amikor próbálta keltegetni az ott maradt testet" - fejtette ki meghatározó földöntúli élményeit az EDDA frontembere, aki Hillary Clinton győzelmében bízik az amerikai elnökválasztáson, hiszen tőle várja az ufó-témakör felvállalását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott