Létrehozva: 2016.10.27.

Pataky Attila megdöbbentő vallomása: Megtudtam, rákos vagyok!

Bár tavaly decemberben nagy fájdalmakról és életmenõ mûtétrõl beszélt Pataky Attila és kedvese, de senki sem gondolta, hogy ekkora a baj. A rettegett rák szót senki mondta ki.

Az énekes most megjelenő könyvében írta le a teljes igazságot a betegségével kapcsolatban. Részletesen beszél a korról, a fájdalomról, az érzéseiről és arról is, hogy szerinte mi vezetett ideáig.

"Rákot diagnosztizáltak nálam! Az egyik legkegyetlenebb fajtából, bár ebből nincs kegyes" - olvasható a drámai vallomás.

 "A diagnózist, kvázi, halásos ítéletet, úgy éltem meg, mint bárki más: elképesztő döbbenettel, riadalommal. Jéggé dermedtem, amikor szembesültem a tényekkel."

Az énekes azonban visszautasított mindenfajta műtétet és drasztikus beavatkozást. Mivel a lelki gondok, küzdelmek kivetítődnek a testre is, és súlyos tüneteket okozhatnak, Attila szerint a rák kialakulása is ennek az eredménye lett. Sőt, pontosan tudja is, hogy melyik emberi konfliktusa vezetett ideáig.

"Minden 2014 októbere táján kezdődött, akkor kellett szembesülnöm azzal, hogy egy hosszú emberi és munkatársi kapcsolat örökre véget ért. Ez akkora csalódás volt, hogy egész egyszerűen a földhöz vágott testben és lélekben egyaránt. Egy 25 éves barátságról kiderült, hogy álságos volt. És mivel a lélek problémái mindig kiíródnak a testre, beteg lettem. "

Az énekes egész évben hajtotta magát, de közben természetes úton próbált meg gyógyulni. Csak a lelki gyógyulásra koncentrált, és remélte, hogy ez a testében is átalakulásokhoz fog vezetni. A daganat zsugorodni kezdett. Egy év elteltével végül, a csodával határos módon, teljesen eltűnt.

"Nemrégiben még egy MRI-re elmentem, és a teremtő istennek hála, azt mondták, csoda történt, teljesen eltűnt a daganat. Az MRI teljesen negatív lett. Tudom, hogy megnyertem ezt a csatát!" - írja a Story.

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"