Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.19.

Ez a különös lény jelent meg Pataky Attilának

A népszerû zenész teljes õszinteséggel vallott arról, ugyanaz a teremtmény beszélt hozzá, ami sok-sok évvel ezelõtt édesanyjához is.

Pataky Attila édesanyja két évvel ezelőtt hunyt el. S bár a fizikai kapcsolat megszűnt közöttük, lelkiekben tudja, most is vele van.

„Két évvel ezelőttig nagyon szoros lelki és testi kapcsolat volt köztünk. Megfoghattam a kezét, láthattam a tekintetét, a mosolyát, a villanásait, a rezgéseit. Mindent. Ma lelki kapcsolat van közöttünk. Ez pedig abszolút örök” – kezdte az Edda frontembere a Joshi, a legjobb barát című műsorban, aki az adásban azt a gyűrűt is megmutatta, melyet 60. születésnapjára kapott szeretett mamájától. Azt mondja, édesanyja hiába ment el, a mai napig segíti őt a túlvilágról.

Õ megígérte, hogy átjön és segít nekem, ezt meg is teszi, és ez így van jól.

Attila rajongásig szerette a szüleit. Arról vallott, hogyan gondol vissza rájuk.

„Édesanyám volt mindig az ölelés, a melegség, ahova el lehetett menekülni a világ elől. Õ volt a sütemény illata. Tőle tanultam, hogyan kell kedveskedni. Mindig azt tanította, hogy a nővel mindig légy előzékeny és figyelmes, mert ha így teszel nagyon sok csodában lesz részed az életben. Apám a szigor, a megkövetelem, a nincs visszapofázás. Õ metál volt.”

Érdekes viszony fűzte édesapjához, amit végső soron a halála után értett meg. A lakásában járt, ahol a róla szóló összerendezett cikkek borultak ki édesapja szekrényéből. Akkor jött rá a népszerű zenész, hogy rettenetesen büszke volt rá a családfő.

„Én addig csak a kőkemény, racionális embert láttam benne. Amikor kiestek a bútorból a cikkek összeszedtem és megsimogattam a papírokat. Akkor búcsúztunk el egymástól igazán. Bennem csak egy gyenge másolata van annak az akaraterőnek, ami benne volt.

Utólag ezer hála a szigoráért, sokszor ez segít ma is talpra állni

– mondta meghatódva Attila, aki a beavatkozás előtt azt hitte, eltávozik erről a Földről.

„A műtét után hajnalban megjelent számomra egy fénylény, és azt mondta – amit anyámnak is, amikor huszonegy évesen tüdőrákja volt, és haldoklott: nem lányom, neked vissza kell menned. Sok dolgod van még –

nekem ugyanúgy megjelent egy fénylény, aki ugyanezt mondta: még sok dolgod van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel