Létrehozva: 2018.07.25.

Pártos Csilla kitálalt Pécsi Ildikóról: Ez nem volt szép

A Kossuth-díjas színésznõ egykori menye állítja, megpróbált mindent, hogy kibékülhessen volt anyósával, ám mindannyiszor hiába próbálkozott.

Távol van még a megállapodás Pécsi Ildikó és Pártos Csilla ügyében. A Kossuth-díjas színésznő egykori menye a napokban kiköltözött abból az ingatlanból, ami miatt már évek óta pereskedett volt anyósával.

Ám Csilla ahhoz ragaszkodik, hogy Pécsi Ildikó kifizesse neki azt az összeget, amivel az évek során Pártos beszállt a ház felújításába.

A jógaoktató ennek érdekében nemrégiben ügyvédet is váltott: most kedvese képviseli őt, akivel kilenc hónapja vannak együtt, és akivel nemrégiben össze is költöztek.

A napokban találkozót kezdeményeztek a színésznő ügyvédjével, dr. Magyar Györggyel, ám a titkos találkozóról a sztárügyvéd beszámolt a nyilvánosságnak.

Ez nem tetszett Csilláéknak, akik szerint nem kellett volna rögtön publikussá tenni a békülési kísérletet.

"Nyitottunk, mégis megint ugyanaz folytatódik, mint eddig, ami finoman szólva nem túl szép. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyzet már rég túlnőtt azon, hogy ki tudjuk zárni a nyilvánosságot, de szerintünk csak akkor kellene nyilatkoznunk, amikor már van megállapodás" - mondta el a Borsnak Pártos Csilla.

"Mindig szeretni fogom a volt anyósomékat, és nagyon szeretnék békülni velük. Most jogi úton próbáltuk összesimítani a dolgokat, de sajnos ez nem sikerült, mert nincs hajlandóság a másik részről."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék