Létrehozva: 2017.09.12.

Dráma a színfalak mögött: Különös betegség kínozza a Szárban Sztár énekesét

Állítása szerint nagyon nagy a baj...

A Sztárban Sztár átváltozóművész versenyzői már megszokhatták, hogy a legnagyobb átalakulásukhoz szükségük van a maszkmesterekre is, akik gipszmintát vesznek a fejükről.

A műsor ötödik évadában viszont van egy kivétel: Pápai Joci, aki annyira retteg a bezártságtól, valamint attól, hogy a gipsz alatt nem kap levegőt, hogy nem vállalta a maszkot.

"Nagyon nagy a baj. Képtelen vagyok leküzdeni a bezártságtól való félelmeimet. Nem találtam még rá végleges megoldást. Kizárólag azt tudom tenni, hogy mindig újabb kihívások elé állítom magamat, és úgy próbálok felülkerekedni a fóbiámon"

- sóhajtott Joci a Borsnak.

"Folyton próbálkozom, hogy agyban különböző technikákkal kicsit átkapcsoljam a gondolataimat, de sajnos mindig már az elején elbukom. Pedig többször beszélgettem erről különböző szakemberekkel, de tartok attól, hogy még mélyebbre merülünk a témában. Ennek ellenére újra és újra próbálok szembemenni vele. Kitartó vagyok, és a Sztárban Sztár csapat is végtelenül türelmes velem"

- tette hozzá az énekes, aki az első adásban Zalatnay Ciniként tarolt a színpadon.

De vajon mit szól ehhez a csatorna?

"Joci az egyetlen, akiről nem tudtunk arcmintavételt venni. Abban a folyamatban leöntik a teljes arcát gipsszel, és megszűnik a kapcsolat a külvilággal. Természetesen tiszteletben tartjuk a klausztrofóbiától való félelmét, a csapatunk teljes megértéssel és odafigyeléssel kezeli. Így az adások alatt csak olyan átalakításokat végzünk az arcán, amihez nem kell teljes maszk. Tériszonya miatt pedig nem emeljük magasba"

- felelte a TV2.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin