Létrehozva: 2017.12.10.

Több milliárd keresztény tanulhatja újra a Miatyánk imádságot

Ferenc pápa szerint az úrimádság egyik mondatának fordítása helytelen. Könnyen elõfordulhat, hogy világszerte több milliárd kereszténynek kell újra tanulnia a Miatyánk szövegét.

A 80 esztendős szentatyának a „Ne vígy minket kísértésbe” szövegrésszel van problémája, ugyanis a Biblia több helyen is azt említi, hogy az Úr nem viszi kísértésbe az embereket. A pápa úgy látja, a probléma onnan ered, hogy annak idején hibásan fordították arámiból görög nyelvre az imádságot. Ferenc pápa egy olasz tv-interjúban elmondta, hogy helyesnek tartja a franciák újítását, akik az idei első adventi vasárnap, vagyis december 3-a óta új szöveggel imádkoznak.

E szerint pedig a továbbiakban a francia nyelven imádkozóknak azt kell kérniük Istentől, hogy „Ne engedj minket kísértésbe”.

A pápa a következőképpen támasztotta alá az elméletét:

Isten nem visz senkit kísértésbe csak azért, hogy megnézze, ki tud újra talpra állni. Az Úr nem tesz ilyet, az Úr mindenkinek azonnal segít, hogy fel tudjon állni. Aki az embereket a kísértésbe viszi, az a sátán

– elmélkedett az egyházfő. Mohos Gábor atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára korábban úgy fogalmazott az inforadio.hu-nak, hogy Magyarországon még nem merült fel a Miatyánk imádság fordításának megváltoztatása. 

A Miatyánk szövege magyarul:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-