Létrehozva: 2015.05.20.

Óvodást gázoltak Nagykanizsán!

Kerékpározás közben esett el egy kislány Nagykanizsán, amikor egy személygépkocsi áthajtott a kezén. A férfi segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínrõl.

Kedden délelőtt Nagykanizsán egy óvoda nagycsoportosai éppen bicikliztek, amikor

az egyik 6 éves kislány elesett. Lehetősége sem volt visszaülni, mert szinte rögtön áthajtott a kezén egy személyautó

– a körülmények egyelőre tisztázatlanok. A sofőr mindenesetre hátramenetbe kapcsolt, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az egyik óvónő felírta a rendszámot és azonnal értesítette a rendőrséget.

Előállították a férfit

A vélelmezett elkövetőt, egy 30 éves férfit otthonában találták meg a nagykanizsai rendőrök. Elő is állították. Az illető azt mondta a rendőröknek, későn észlelte bajt, de már megbánta, hogy elhajtott a helyszínről. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a gyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a mentők a nagykanizsai kórházba vitték. A férfi ellen  segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indított eljárást a rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton