Létrehozva: 2016.07.20.

Öt ok! Ezért ártatlan áldozat Dombvári Bence

Egyre több az árulkodó jel: lehet, hogy mégis ártatlanul hurcolják meg a kajakost? Kiderül valaha is az igazság?

A kajakbotrány kirobbanásának napján már tudni lehetett, hogy Dombvári Bence volt az, aki megbukott a doppingvizsgálaton. Sokak számára sokkoló volt a felismerés, mivel a Honvéd sportolójának szervezetében tavaly kokaint találtak, s akkor arról beszélt, hogy egy életre tanult hibájából.

Tényleg újabb butaságot csinált, vagy igaz, amit állít, s valaki belekeverte ételébe vagy italába a szert?

Egyre több jel utal arra, hogy Dombvári valóban ártatlan!

A %RIPOST% öt jelet mutat, ami a kajakos mellett szól.

 

1. Dombvári teljesen összetört

Szemtanúk állítása szerint zokogva fogadta a hírt, s azóta sem győzi hangsúlyozni az ártatlanságát. A TV2 Mokka című műsorában elmondta: ha eltiltják, akkor befejezheti pályafutását, mert ebben a sportágban már nem csak a vízen kell jól teljesíteni.

 

2. Nevetséges szer

A kajakos szervezetében sztanozololt mutattak ki, mely évtizedek óta elavult, s a laborban is könnyen kimutathatják. Többek között a legendás kanadai sprinter, Ben Johnson is ezzel bukott le az 1988-as olimpián.

Ráadásul Dombvári szervezetében olyan kis mennyiségű adagot mutattak ki a szteroidból, hogy annak a hatása aligha mutatkozott volna meg a sportoló teljesítményén.

 

3. Olimpiai esély

Dombvári hatalmas sansz előtt állt, férfi kajak 1000 méteren mindhárom számban is indulhatott volna Rióban. Ebben a helyzetben ki kockáztatna elenyésző mennyiségű, elavult szerrel?

Nem lenne ésszerű, ha Dombvári ezt tette volna. Pláne úgy, hogy az olimpiai érmekkel, a szponzori bevételekkel, valamint állandó fizetéssel akár 100 millió forintot is összelapátolhatott volna.

 

4. Gyakori ellenőrzések

A kajakszövetség közleménye szerint sportolóikat fejenként egy év alatt 46 alkalommal ellenőrizték. A tesztek minden más esetben negatív eredményt mutattak.

Vajon mi történhetett júniusban, a szegedi válogató előtt?

 

5. A társ reakciója

Dombvári partnerével, Hufnágel Tiborral készült az olimpiára, utóbbi sportoló két számban ott is lesz Rióban. Elmondta, másfél évig együtt készült Bencével, de jelét sem látta annak, amivel most vádolják.

Ahogy Hufnágel Tibor is jelezte, gyakorlatilag esélytelen, hogy az igazság valaha is kiderüljön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó