Létrehozva: 2017.09.13.

Nyolc év börtönbüntetést is kaphat a magyar sztárszínész

Megint késett, és elaludt Oszter Sándor a Budapest környéki Törvényszéken, ahol befolyással való üzérkedéssel vádolják.

A legendás színész nem is titkolta, hogy rosszkedvű. Ötödrendű vádlottként szerinte sokszor el sem hangzik a neve a tárgyalásokon, mégis ott kell lennie, pedig otthon várják a munkások.

Õ úgy gondolja, mindent megtesz azért, hogy időben beérjen a tárgyalásra, de ez sajnos a dugók miatt nem mindig sikerül. Kedden új tanút hallgattak meg, de a színészt ez sem hatotta meg, megérkezése után nem sokkal már megint bóbiskolt.

„Elnézést kérek a tisztelt bíróságtól, hetven kilométerre lakom Budapesttől, és higgyék el, én öt órakor kelek, hogy ideérjek, de egyszerűen a 3-as utat nem lehet kiszámítani, reggel is dugóba keveredtem - mondta Oszter Sándor a bíróságon, számolt be a Lokál napilap. - Elnézést, hetvenéves vagyok, napok óta három órákat alszom, nagyon fáradt vagyok. Frontérzékeny vagyok, a derekam is fáj, alig alszom manapság, de nem fejtegetem. Igyekszem ébren maradni – szögezte le Oszter, akinek ügyvédje azzal viccelődött, megkéri a hatodrendű vádlottat, olykor bökje meg Sándort, hogy felébredjen.

Oszter Sándort akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Persze akkor, ha bizonyítást nyert, hogy a színész a szökésben lévő híres fogathajtó üzletembernek, V. T. T.-nek négymillió forintért cserébe ajánlott segítséget, mondván, rendőrségi kapcsolatai segítségével kimosdatja korábbi adócsalási ügyéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria