Létrehozva: 2018.05.22.

Újabb botrány van kialakulóban Oszter Sándor birtokán

A színész körül mindig történik valami, ezúttal engedély nélkül kiépített tavaiban pusztulnak el sorra az állatok.

Alig van víz Oszter Sándor engedély nélkül kiépített tavaiban, a színész ennek ellenére betelepítette azt keszegekkel.

Miután két gát megrepedése után a katasztrófavédelem megtiltotta a színésznek, hogy feltöltse a tavakat, egyre több döglött állat lebeg a víz felszínén, a pocsolyányi tóban pedig elszaporodtak a szúnyogok.

A diósjenőiek természetesen egyáltalán nem boldogok ennek láttán: többen állatkínzást emlegetnek, mások szerint van egy dokumentum, amit a katasztrófavédelem arról állított ki, hogy a gátak alapja súlyosan meg van rongálódva.

"A dokumentum szerint a gát helyrehozhatatlan, a katasztrófavédelem pedig megszüntette a tavak engedélyezési eljárását, mert képtelenség újraépíteni a gátat. Ennek fényében különösen érthetetlen, miért telepített a színész a tavakba keszegeket" - mondta el a Borsnak egy helybéli, aki még ennél is gyomorforgatóbb ügyekről számolt be a lapnak.

Állítja, a kutyák és az erdőbéli vadállatok a tóhoz járnak étkezni, a döglött, bűzlő haltetemeket kirángatják a vízből és széthagyják a környéken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek