Létrehozva: 2016.10.08.

Fordulat Oszter Sándor börtönbüntetésének ügyében!

A Kossuth-díjas színmûvész úgy érzi, átverés áldozata lett, és nem érti a kialakult helyzetet.

Ügyvédje szerint a sajtóban eddig olvasható nyolc év helyett maximum öt év börtönbüntetést kaphatna Oszter Sándor. A színművésznek nem először gyűlik meg a baja a törvénnyel, azt azonban a védője is elismerte, hogy az ügy rendkívül bonyolult és kiemelt jelentőséggel bír - írja a Blikk.

"Nagyon terhes ez az egész Oszter Sándor számára. Meg van győződve arról, hogy semmit nem követett el" - nyilatkozta a lapnak dr. Balogh Gábor ügyvéd.

Valóban megtörtént a vádemelés ellene, de szó sincs arról, hogy akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat, maximum öt év róható ki rá.

Az ügyvéd szerint mivel az ügyben még hét gyanúsított van, legalább két év, míg jogerőre emelkedhet az ügy. Eközben Oszter Sándor a felesége közösségi oldalán azt üzente a rajongóinak, hogy soha életében nem zsarolt senkit, illetve pénzt sem ajánlott fel hasonló célokra.

A színművészt befolyással való üzérkedéssel vádolja a nyomozóhatóság, a vád szerint egy gazdasági bűncselekmények miatt körözött bűnözőtől több tízmillió forintot csaltak ki, segítségnyújtás címén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin