Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.12.

Megtörte a csendet: Õszintén vallott állapotáról Cserhalmi György

Komoly mûtéten esett át a Nemzet Színésze, akivel már új szerepet tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

Egyre jobban van Cserhalmi György! A Nemzet Színészét még tavasszal kellett megműteni, emiatt nem is láthattuk a színpadon. A visszatérés azonban már látótávolságon belülre került, Cserhalmi optimista hangulatban nyilatkozott a Blikknek.

Már sokkal jobban vagyok, itthon lábadozom családi körben, de még nem tudom megmondani, hogy mikor térek vissza a színpadra. A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójával, Szikora Jánossal még nem ültem össze megbeszélni a visszatérésem, így erről egyelőre nem tudok nyilatkozni

– mondta a lapnak a Kossuth-díjas színész.

Szuper szereppel várjuk a gyógyult és munkára kész Cserhalmi Györgyöt

– nyilatkozta lelkesen Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, aki már kinézte a megfelelő munkát Cserhalmi számára, ám azt nem akarta elárulni, hogy pontosan melyik előadást szánják a „nagy visszatérésnek”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot