Létrehozva: 2015.06.26.

Összeverte férje az RTL egykori sztárját

Rendszeresen súlyosan bántalmazta férje Rónai-Aross Arankát. A veréseket fotókkal tudja bizonyítani, a férfi mégis tagad mindent.

Szép karriert tudhat maga mögött Rónai-Aross Aranka, aki többek közt szerepelt a Gálvölgyi-Show-ban, a Tea című sorozatban, a Magyar vándorban, de vetkőzött a Playboynak és az FHM-nek is. A magánélete ezzel szemben maga a földi pokol az elmúlt néhány évben. Kálváriájáról a Bors pénteki számában mesélt.

Aranka sikerei csúcsán, 2007-ben ismerkedett meg későbbi férjével, Lászlóval. Gyorsan családalapításba is kezdtek, született négy gyerekük, de a harmadik pici után valami megváltozott. Egy veszekedés során a férje úgy megütötte a színésznőt, hogy ő a földre rogyott. Ekkor elzavarta Lászlót, de végül mégis kibékültek. Ám az agresszivitás nem tűnt el a férjből, csak erősebb lett.

Rendszeresen megalázta, majd miután Rónai beadta a válókeresetet, egyszer megint brutálisan leütötte férje. A meggyötört nő rendőrt hívott, de a férfi kimagyarázta tettét. Így távoltartási végzést kért ellene Aranka, de László a bíróságon is ártatlannak vallotta magát. A békéltető tárgyaláson szintén kimosakodott a vádak alól.

Így a nő elválni sem tud, és a hatóságokkal sem tudja távol tartani magától a férjét, de nem adja fel. Ha kell, akkor Brüsszelig is elmegy.

Aranka sérüléseiről fotót is mutatott a Borsnak, amit a lap oldalán nézhettek meg, ide kattintva!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott