Létrehozva: 2019.03.14.

Összeroppant a család a mezőörsi tragédia után, megszólalt az édesanya

A vasárnapi szörnyû tragédia, amelyben hét ember vesztette életét, családokat tört össze.

Koporsóban temeti el a családja a mezőörsi balesetben meghalt Ádámot. A férfi teste teljesen összeroncsolódott. Lényegében csak csontok és a nyaklánca maradt utána. Ádám családja a borzasztó hétvégi baleset óta szakadatlanul gyászol - írja a Bors.

"A temetésig virrasztunk. Még tart a vizsgálat, nem tudjuk, hogy adhatjuk meg neki a végtisztességet. Csak a csontjai, a nyaklánca és a mobiltelefonja darabjai maradtak meg. Ennyi maradt az én drága kis­fiamból" – zokogta a gyászoló édesanya, Mónika.

A fiatal férfi egyik barátjának, Csabának adta oda vasárnap az Audiját, hogy az ismerőseit, egy családot a győri kórházba vigye. Otthonuktól alig pár kilométerre azonban beléjük száguldott a P. Zoltán vezette Opel. Ádám, Csaba, a család három tagja, az Opelben ülő Zoltán és a vele utazó, 19 éves Ramóna mind szörnyethaltak.

Ádám családja azóta sem tért magához, de a férfi három gyermeke, Ramóna, Dórika és Tifani valahogy tartják bennük a lelket. De még több lelki terhet is el kell viselniük, hiszen meg kell szervezni Ádám temetését.

"Mindenképpen koporsós temetést szeretnénk. Gondolkoztunk azon, hogy azzal a nyakláncával együtt temetjük el, ami megmaradt a baleset után, de úgy döntöttünk, hogy az legyen a menyemé. Hiszen csak ennyi maradt mindannyiunknak a fiamból. Ha majd nagyok lesznek a lányok, az övék lehet. Legalább ennyit őrizhessenek meg az apjukból" – mondja lehajtott fejjel Mónika, akinek menye, Zsuzsanna most náluk lakik.

"Képtelen vagyok abban a házban lenni, ahol együtt éltünk" – teszi hozzá könnyes szemmel Zsuzsanna, a gyászoló özvegy.

Ahogy a Ripost is beszámolt róla, a tragédiát okozó férfinak nem volt érvényes jogosítványa, amikor a baleset történt. Egy évtizede pedig összetűzésbe került a törvénnyel: csoportosan elkövetett rablásért ítélték el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-