Létrehozva: 2019.01.16.

Orvosi csoda: Megtalálhatták a gyógyíthatatlan betegség ellenszerét

Egészen jó eredménnyel zárultak a januári kutatások, lehet, hogy hamarosan tudományos áttörés történik?

Egy ír biotechnológiai cég nagyon biztató eredményekről számolt be a milliók életét megkeserítő Alzheimer-kór kezelésében. Az időskori demenciát okozó Alzheimer-kór elleni gyógymód kifejlesztésére az elmúlt évtizedekben több kísérlet is történt, de a legtöbb esetben a kezelések súlyos mellékhatásokkal jártak – számolt be a Bloomberg.

A dublini székhelyű, alig négy éve működő startup biotechnológiai vállalat – egyelőre csak kis mintás kísérletei – azonban bizakodásra adnak okot. Mintegy félszáz, korai stádiumban lévő beteg 96 százaléka reagált pozitívan a United Neuroscience UB–311 vakcinára, javult az agyi működésük.

A cég eddig százmillió dollárt költött a vakcina kifejlesztésre, és az ígéretesnek tűnő kutatások folytatását tervezi esetleg egy nagyobb gyógyszeripari cég bevonásával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-