Létrehozva: 2016.10.12.

Veszélyes őrült tört be a Buckingham-palotába

Kiderült, hogy alig néhány órája engedték el a pszichiátriáról azt a férfit, aki a brit királyi család életére akart törni.

Múlt pénteken óriási pánikot okozott az a huszonkét éves férfi, aki átmászott a Buckingham-palota kerítésén. Daniel Sheehan azt üvöltözte, hogy szerezni fog egy fegyvert, és használni is fogja, amint bejut a palotába. Ám szerencsére a rendőrök és a biztonságiak másodperceken belül elkapták.

Danielt gyorsított eljárásban már bíróság elé is állították, a tárgyalásán pedig kiderült, hogy előző nap engedték ki az egyik pszichiátriáról, ahol komoly mentális betegségei miatt kezelték. Azt nem tudni, hogy az orvosok miért látták jobbnak, ha visszaengedik a társadalomba.

Az ügyész szerint Sheehan komoly veszélyt jelenthetett volna a királyi családra, csak a szerencsén múlott, hogy sem II. Erzsébet, sem más nem tartózkodott a palotában az uralkodói famíliából.

A férfit valószínűleg visszazárják egy elmeklinikára, bár bűnösségét tagadja. Ellenben a tárgyaláson végig zavartan viselkedett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci