Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.21.

Örökre megváltozott Gesztesi Károly külseje

A színész még tavasszal döntött úgy, hogy új életét megpecsételendõ, örök emléket állít testén hitének és családjának egyaránt. Ehhez a fájdalomtól sem riadt vissza.

Gesztesi Károly saját bevallása szerint mindig is vágyott tetoválásokra, de egészen a közelmúltig nem érezte, hogy eljött volna az ideje tű alá feküdnie.

Április elején azonban nekiugrott és megvalósította régi álmát. Ráadásul nem is aprózta el, hiszen mindjárt három ábra is felkerült a testére. Ezek közül kettőt most meg is mutat a %RIPOST% olvasóinak. Azt, amelyik mind közül a legfontosabb tartalommal bír számára, hiszen a gyermekeit jelképezi, és azt, amelyik a hitére és hite védelmezésére utal.

Nagyon régen terveztem már, hogy tetoválásokat készítettek, de csak azután jött az ihlet, hogy megtisztulva új életet kezdtem.

Nagyjából egyszerre varrattam föl mindhármat, a születésnapom előtt két héttel, hogy a bulin már bemehessek a medencébe a barátaimmal. A vállamra egy közepesen nagy liliom került, ami a hűség jelképe. Ebben kaptak helyet a gyermekeim kezdőbetűi. A lapockámon egy sas van, aki a hitem hegyét vigyázza, a harmadik… Nos, az a harmadik"- neveti el magát a színész.

Gesztesi hamar megszerette a testét ékítő varrásokat, így nem zárja ki, hogy az első hármat, további alkotások is követik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel