Létrehozva: 2016.08.24.

Óriási pusztítást végzett a földrengés Olaszországban

Legalább hatan életüket vesztették abban a pusztító földrengésben, ami több közép-itáliai kisvárost is romba döntött.

Accumoliban négy halálos áldozatot követelt az Olaszország középső részét szerda hajnalban sújtó erős, 6,1-es magnitúdójú földrengés - közölte a Lazio régióbeli település polgármestere.

A természeti csapásnak így már hat halottja van, ketten a Marche régióban található Arqata del Tronto kis hegyi településen vesztették életüket. Eközben számos sérültről érkezett jelentés a Lazio régióbeli Amatrice kisvárosból, amely a település polgármestere szerint félig romokban hever.

A város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség.

Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak beomlása miatt is.

A mostani földmozgás méreteiben az Abruzzo régióbeli L'Aquila városát elpusztító, több mint 300 halálos áldozatot követelő 2009-es rengéshez hasonlítható.

A hajnali fél 4 után néhány perccel bekövetkezett földmozgás epicentruma Lazio és Umbria régió határán, Perugia térségében volt, de Rómában is másodpercekig mozgott a föld.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt