Létrehozva: 2016.07.23.

Öreg Hölgy robbantott a piacon!

Olaszországból jött a hír, amire aztán senki sem számíthatott.

Hetek, hónapok óta azt várta mindenki, hogy a Juventus világrekordot jelentő összegért eladja Paul Pogbát. A franciáért éppen az a Manchester United kínál 120 millió euró körüli pénzhegyet, amelytől négy éve ingyen szerezte meg az olasz bajnok. Erre most tényleg Torinóban robbant a bomba az átigazolási piacon, csak éppen a Juve vásárolja ki szédítő összegért, 94,7 millió euróért a nápolyi szerződéséből Gonzalo Higuaínt!

Az olasz bajnokság gólkirálya a Sky Italia értesülése szerint már orvosi vizsgálaton vesz részt a bajnokcsapatnál, amely az AS Roma (Miralem Pjanic korábbi klubja) után egy újabb nagy vetélytársát gyengíti. Higuaín négy évre ír alá, évi nettó 7,5 milliós fizetésért.

A forintban kifejezve 30 milliárdos üzlet - hivatalosan legalábbis - drágább, mint az eddigi csúcsot jelentő Cristiano Ronaldo és Gareth Bale igazolása a Real Madridhoz. Más kérdés, hogy utóbbiak vételárát (94, illetve 91 millió euró) a részletfizetés miatt megdobták a kamatterhek is, így mindkettő több mint 100 millió euróba került a spanyol sztárklubnak.

Ezt figyelembe véve is a világ harmadik legdrágább játékosává lép elő Higuaín. Más kérdés, hogy mikor szorul hátrébb, valószínű ugyanis, hogy az "Öreg Hölgy" már a Pogbáért besöpört pénzt költi előre...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó