Létrehozva: 2019.03.27.

Orbán Viktort méltatja a Mazsihisz levele

Nagyrabecsülését fejezte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében, amiért a kormány a hónap közepén megnyitotta a jeruzsálemi magyar külgazdasági képviseletet.

Heisler András a Mazsihisz elnöke azt írta: büszkeséggel vette hírét, hogy március 19-én a magyar kormány megnyitotta diplomáciai státuszú külgazdasági képviseletét Izrael fővárosában, Jeruzsálemben, a zsidó-keresztény kultúra bölcsőjében.

Az elnök a Mazsihisz nevében kifejezte nagyrabecsülését Orbán Viktornak - mint fogalmazott - ezért a bátor lépésért.

Heisler András felidézte: Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a Dohány utcai zsinagógában tett történelmi látogatásakor megemlítette a magyar zsidóság reményét Jeruzsálem elismerésével kapcsolatban. "Erre a mondatomra talán kevesen figyeltek, mégis jó tudni, hogy miniszterelnök úr nem csak megérezte vágyaink súlyát, de tett is azért, hogy közelebb kerüljünk álmaink megvalósulásához".

Véleménye szerint "a reménykeltő diplomáciai lépés" határozott jelzés mindazok felé, akik a modern Izrael megalakulás után 70 évvel figyelmen kívül hagyják a realitásokat Jeruzsálem státuszával kapcsolatban.

"Bízom benne, hogy más országok is követik a magyar példát, és még a mi életünkben eljön az a pillanat, amikor a képviseleteket sorra váltják fel a teljes jogú nagykövetségek"

- fogalmazott a Mazsihisz elnöke az Orbán Viktornak írt levelében.

A jeruzsálemi magyar külgazdasági képviseletet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyitotta meg. A külügyminiszter az eseményen mondott beszédében kiemelte: a képviselet megnyitása, valamint a magyar kulturális évad megrendezése Izraelben bizonyítja, hogy Magyarország milyen nagy jelentőséget tulajdonít az Izraellel ápolt kapcsolatoknak.

Benjámin Netanjahu megköszönte, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, valamint határozottan fellép az antiszemitizmus ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-