Létrehozva: 2018.12.07.

Orbán Viktor: Vérfrissítés kell az Európai Parlamentben

Vérfrissítésre van szükség az Európai Parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában.

 "Látom rajtuk a ciklus végi fáradtság jeleit", de a jövő évi EP-választás után lesznek új képviselők, és "szerintem javulni fog a demokrácia minősége" - fogalmazott a kormányfő.


    Az úgynevezett migránsvízum kérdésében a miniszterelnök azt mondta: "elég vicces", hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik.
    Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy miért tűrik el ezt az EP-képviselők, akiktől az emberek azt várják, hogy álljanak ki az őket odaküldők érdekei mellett.

"Próbálnék én itt, a magyar parlamentben ilyeneket csinálni, nem csak az ellenzék, de még a saját frakciótagjaim is fellázadnának" - tette hozzá.
    Semmilyen demokrácia sem tökéletes, a magyar sem, de a brüsszeli még messzebb van ettől - fogalmazott.


    A Guy Verhofstadttal, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége EP-frakciójának vezetőjével fennálló vitára úgy reagált: ez jól rátapint a nyugat-európai és közép-európai országok demokráciája közötti különbségre. "Nekik egy ilyen elfáradt intézményes demokráciájuk van (...), és ha az elit úgy látja, hogy megtámadják, akkor megsértődik. Nekünk ez a luxus nem adatott meg, hogy ne támadjanak bennünket: 1990 óta vagyok parlamenti képviselő, 13. éve vagyok miniszterelnök, minden reggel azzal kelek, hogy derékon vágnak" - fejtette ki.

Hozzátette: "itt életben kell maradni minden támadással szemben", "itt az ember nem királykodhat, itt utcai harcosként az evidensen jó döntésekért is meg kell harcolni".


    Kijelentette: a Sargentini-jelentéssel megtámadták Magyarországot, és "mi legalább akkora erővel támadtunk vissza - de ha lehet, inkább nagyobbal -, mint ahogy megtámadtak bennünket". A kormány nem tűri el, hogy rombolják az ország tekintélyét, becsületét - közölte, megjegyezve: "aki belénk harap, annak erős fogsorral kell rendelkeznie, mert nem fogjuk ezt tűrni".

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány megbízásából Brüsszel utcáit járó, a figyelmet a bevándorlási politika következményeire felhívó plakátos kisteherautót rendőrök állították meg, és leszereltették róla a Guy Verhofstadtot ábrázoló feliratot, a kormányfő úgy reagált: "a demokráciában az életerő ma Kelet-Közép-Európában erőteljesebb, mint Nyugat-Európában".


    A családok védelméről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: újabb és újabb segítségeket kell nyújtani a fiataloknak a gyermekvállaláshoz, hogy úgy érezzék, ezzel nem romlik, hanem javul az életük minősége.


   A magyar gazdaság állapotáról szólva a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2010-zel szemben - amikor legyengült, kivéreztetett volt az ország - mára erőteljes, növekedni tudó, az embereknek munkát adó, ütésálló nemzetgazdaság lett a magyar.

Ennek a kulcsa az volt - mondta -, hogy a kormány meghirdetett egy másfajta gazdasági rendszert, a magyar modellt, amely mellé az emberek is odaálltak. Az elért gazdasági eredményt figyelemreméltónak nevezte, kiemelve, hogy a gazdaságpolitikát a magyarok tehetségére és szorgalmára építették, ami meghozta az öt százalék fölötti növekedést.

Továbbra is hinni kell abban - folytatta Orbán Viktor -, hogy a szorgalom és a tehetség fenntartja a bővülést, a vezetők pedig nem kényelmesedhetnek el, nem szabad azt gondolni, hogy most már a bab is hús, hanem újabb és újabb erőfeszítéseket kell tenni a következő sikerekhez.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy még rengeteg tennivaló van, ezek közé sorolta, a szakképzés területét, a kis- és középvállalkozók vállalatvezetési képességének javítását és a bérek emelését, amelyhez pedig mindenképpen javítani kell a versenyképességet.

Az egészségügyi szakdolgozók napokban bejelentett béremelésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a forrásfelhasználás sorrendjének meghatározásakor az egészségügyi szakértők az ápolónők helyzetének javítását említették az első helyen, úgy érzik ugyanis, talán ez a legkritikusabb pontja az ágazatnak.

Jelezte, Varga Mihály pénzügyminiszterrel hosszú órákon át dolgoztak ennek teljesíthetőségéért, és végül egy négy évre felosztott - 70 százalékot meghaladó - béremelési programot hirdettek meg.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább