Létrehozva: 2018.06.28.

Orbán Viktor: Azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában

Az európai demokrácia megbicsaklott, ezért azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, az uniós tagállamok állam- illetve kormányfõinek kétnapos tanácskozására érkezve csütörtökön.

A miniszterelnök aláhúzta, az európai demokrácia azért bicsaklott meg, mert nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük és amit világosan akarnak.


    "Az emberek két dolgot akarnak: az egyik, hogy ne engedjünk be több migránst, egy nagyon erős határőrizetet akarnak. Valamint azt, hogy akik már bejöttek, azokat vigyük vissza"

- fogalmazott.
    A demokrácia helyreállítása a következő hónapok feladata, amelynek a végére a jövő év elején esedékes európai parlamenti választásoknak kell pontot tennie - tette hozzá a miniszterelnök.


    Mint mondta, a kérdés az, hogy az európai vezetők tanácskozásuk során ebbe az irányba mozdulnak-e el, ugyanis a javaslatok tartalmaznak egyebek mellett például arra vonatkozó elemeket is, hogy a menekülttáborokat az Európai Unió területén kívül állítsák fel. Kijelentette: van esély arra, hogy a brüsszeli megbeszélések az európai demokrácia újjáépítésének irányába mozduljanak.


    "Mi a demokraták táborához tartozunk. Az európai megoldás azt jelenti, hogy a legfontosabb európai elv alapján oldjuk meg a problémát"

- fogalmazott.
    Mint hangsúlyozta, az első számú európai elv és érték a demokrácia. Nem demokratikusan semmilyen európai értéket sem lehet képviselni. Ahhoz, hogy európai megoldást lehessen elérni, a demokráciát kell újraépíteni az Európai Unióban, és Magyarország készen áll arra, hogy ebben részt vegyen - közölte a miniszterelnök.
    A kétnapos uniós csúcsonelsősorban a közös migrációs és menekültpolitikáról, a következő többéves költségvetési keretről, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért