Létrehozva: 2017.03.25.

Orbán Viktor a Sixtus-kápolnában

A magyar miniszterelnököt az Európai Unió kormányfõinek társaságában fogadta a pápa.

Ferenc pápa az Európai Unió és a tagállamok vezető politikusait fogadta a Vatikánban pénteken. 

 

Az audiencián Ferenc pápa Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is köszöntötte. A Római Szerződés 60. évfordulójának szombati megünneplésére érkezett politikusokhoz szólva a pápa hangsúlyozta, hogy Európa nem csak követendő szabályokat, jogokat vagy követeléseket jelent, hanem az élet és az emberi méltóság tiszteletét. Hozzátette: a hatvan éve indított európai politikai projekt középpontja kezdettől fogva az ember volt, enélkül a Római Szerződésben foglaltak üres szavak maradtak volna.

Az egyházfő az európai életerő első számú elemének a szolidaritást nevezte, amelyből "a másik felé nyitás képessége ered".

 

Ferenc pápa emlékeztetett az egységes és nyitott Európáért folytatott fáradtságos küzdelemre, amellyel sikerült lebontani a kontinenst megosztó falat.

Kiemelte, hogy korunkat a gazdaság, a család, a bevált társadalmi modellek, az intézmények és a migránsok okozta válság jellemzi,

számos válság, amelyek mögött a mai ember félelmei és irányvesztése húzódik".

A pápa a beszéd után fogadta az uniós csúcson résztvevő politikusokat, így Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-