Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.28.

Orbán Viktor: A kereszténység a közös alap

A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Zöld-foki Köztársaság fõvárosában, Praiában, sajtótájékoztatón.

Kétnapos látogatása során az Orbán Viktor vezette magyar delegációt fogadta Ulisses Correia e Silva kormányfő, Olavo Correia miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Luís Filipe Tavares külügyekért és közösségekért felelős miniszter.

Orbán Viktor elmondta: a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökével együtt vannak a kereszténydemokrata internacionáléban, annak mindketten alelnökei. Azt mondta,

amikor a miniszterelnökkel Budapesten találkozott, rájöttek, hogy a keresztény kultúra, amelyben nevelkedtek, lehetővé teszi, hogy egymástól több ezer kilométerre is hasonlóan lássák a világot.

Orbán Viktor azt mondta: ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja. – Európában ez be is van tiltva – fogalmazott, hozzátéve:

ott identitáskérdésekről nem lehet ilyen nyíltan beszélni, más világ van.

A magyar kormányfő közölte: a diplomácia területén Magyarország az Európai Unióban az egyetlen, vagy két ország közül az egyik, amely támogatja a Zöld-foki Köztársaság vízummentességét.

Ezen túlmenőn két területen kötöttek együttműködési megállapodást: az egyik a gazdaság, a másik az oktatás.

 

A gazdasági együttműködés keretében létrejön a két ország között egy vegyesbizottság. Orbán Viktor ennek kapcsán megjegyezte:

Magyarország a világ országai között a népességet tekintve a 88. helyen van, exportját tekintve pedig a 34. helyen.

Vagyis Magyarország globális méretekben is figyelemre méltó export-import tevékenységgel rendelkezik.

A magyar kormányfő, hozzátette: hisz abban, hogy a kereskedelem, a beruházások az emberek jólétéhez járulnak hozzá.

A megállapodás értelmében 35 millió euróból létrehoztak egy kötött segélyhitelprogramot, amelyet a Zöld-foki Köztársaság mezőgazdaságának, vízgazdálkodásának fejlesztésére fordítanak. Egy 15 millió eurós magánhitel lehetőségét is megnyitották, hogy a két ország vegyes vállalatokat hozhasson létre.

A kormányfő elmondta: régi hagyománya van a Stipendium Hungaricum programnak, amelynek keretében külföldi diákoknak ad a magyar állam ösztöndíjat, hogy Magyarországon tanulhassanak.

– Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban – tette hozzá Orbán Viktor, aki elmondta, a Zöld-foki Köztársasággal kötött megállapodás keretében tíz ösztöndíjas megy Magyarországra.

Ezen felül szívesen fordítanak pénzt arra is, hogy a Kodály-módszert népszerűsítsék a Zöld-foki Köztársaságban - közölte a miniszterelnök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány