Létrehozva: 2018.04.20.

Orbán Viktor: Sorosék rossz lóra tettek, bukóban vannak

Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és most éppen bukóban vannak - kommentálta a parlamenti választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc címû mûsorában.

„Tudom, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét, szervezni fognak mindenfélét, korlátlan pénzügyi eszközeik vannak” – fogalmazott a kormányfő Soros György köreiről szólva, akik szerinte „iszonyatos pénzeket mozgósítottak” az ellenzék győzelméért, mert nekik nem jó, ha nemzeti, bevándorlásellenes kormány van.
    

A spekulánsok sohasem adják fel

 

A miniszterelnök közölte ugyanakkor: neki az a dolga, hogy megvédje Magyarországot a spekulánsokkal szemben. Szerinte egyébként a spekulánsok sosem adják fel, ez egy olyan nyerészkedő világ, amely újra és újra visszatér.
   

 Azzal kapcsolatban, hogy elköltözik Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítvány irodája, úgy reagált: „ha nem hullajtok krokodilkönnyet, talán megértik a hallgatók”.


    A Soros-hálózatról készült lista ügyében azt mondta: az európai politika veleje az átláthatóság, ezért a sajtót arra biztatja, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében, fedjenek fel minél több hálózatot, együttműködést. Ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne szégyellje azt bevallani sem – jegyezte meg.

 


    A migrációt, nem bátorítani kell, hanem visszaszorítani

 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány értelmezése szerint a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ezért erkölcsi kötelesség erről beszélni, és ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, „százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani”. Õ pedig nem rest ezt megtenni, ami ugyan monotóniatűrő-képességet igényel, de a szakmának ez egy fontos része – fűzte hozzá.
    Az ENSZ készülő migrációs csomagjával kapcsolatban hangsúlyozta: a magyarok szerint a migráció rossz dolog, nem bátorítani kell, hanem visszaszorítani, azt kell segíteni, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson.

A keresztény alapokon álló európai civilizációt meg kell védeni

– emelte ki.

 

Júniusban sok minden eldőlhet


    Kitért az Európai Unió migrációval kapcsolatos terveire is, amelyekről úgy vélekedett: ellentétes a demokrácia elveivel olyan új bevándorláspolitikai döntéseket hozni egy évvel az európai parlamenti (EP) választás előtt, amelyek kész helyzetet teremtenek a következő európai voksoláson megválasztott vezetőknek. Ezért nem támogatja, hogy idén júniusban végleges jogi szabályozást hozzanak az EU-ban a bevándorlás kérdésében.

 

Azokat is szolgálnia kell, akik nem a Fideszre szavaztak


    Az országgyűlési választás eredményére reagálva a miniszterelnök elmondta, jókedvű és boldog, hiszen mintegy 650 ezerrel többen szavaztak rájuk, mint négy éve, és 336 ezerrel többen adtak bizalmat nekik, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártoknak összesen. A Fidesz-KDNP minden településtípusban nyert, a falvaktól Budapestig – tette hozzá.
    Értékelése szerint egy húron pendül ma a magyar választók európai méretekben is kiemelkedő többsége és a vezetőik.
    Kijelentette ugyanakkor, továbbra is arra törekszik, hogy a kabinet „ne a kétharmad, hanem a háromharmad kormánya legyen”. Azokat is szolgálnia kell, akik nem a Fidesz-KDNP-re szavaztak, ők is a magyar nemzet részei – mondta.
        A politikusoknak szerinte az alázat ajánlott, tudomásul kell venni az emberek döntését, veszíteni keserű dolog.

 

 


 A meccset lefújták, ez van

 

A véleménynyilvánítás, gyülekezés szabadsága ugyanakkor mindenkit megillet – közölte, arra kérve a tüntetőket, hogy békés jelleggel demonstráljanak.
    A szavazatok újraszámolására vonatkozó felvetésekre úgy reagált: „olyan ez, amikor nyerünk 4-0-ra, és az ellenfelünk követeli a gólok újraszámlálását. A meccset lefújták, ez van”.

Vereség esetén is szolgálni kell a hazát


    Ellenzéki vezetők lemondásával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: a politikában gyakrabban veszít az ember, mint nyer, amit érdemes az elején kalkulálni. A politikusok nem üzletemberek, „ez szolgálat, és a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót, különösen nem elsőként” – fogalmazott, hozzátéve: politikusként győzelem és vereség esetén is szolgálni kell a hazát. Szerinte aki ezt nem érti, az nem alkalmas politikusnak, és jobb, ha szedi is a sátorfáját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó