Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.16.

Óriási fordulat a nagybeteg magyar zenész állapotában

Õ sem hitt a szemének, amikor meglátta a számítógépen az elõtte utána felvételeket.

Fellélegezhet Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius zenésze! A tavaly kórházba került 70 éves művész agyából ugyanis eltűnt a daganat.

Láttam a számítógépen az előtte és az utána felvételeket, és elmondhatom, hogy eltűnt az agydaganat

- újságolta boldogan a Blikknek Józsi, aki ugyan még gyenge a rengeteg fekvéstől, de bízik benne, hogy hamar visszatér az ereje.

"A sok fekvés miatt a lábam nagyon legyengült, de mindennap szobabiciklizek, hogy megerősödjek. Stabilizálnom kell magam, de már sokkal jobban vagyok" - tette hozzá.

Orbánt legközelebb 3 hét múlva várják felülvizsgálaton, addig nem szorul állandó orvosi felügyeletre. Bár ez még kissé távoli célnak tűnik, bízik benne, hogy egy nap a színpadra is visszatérhet.

Ahogy arról a %RIPOST% már többször is beszámolt, a zenész tavaly ősszel került kórházba, tüdejében és az agyában is daganatot mutattak ki. Õ azonban nem adta fel, vállalta a kemoterápiát,­ és még egy olyan elektrolízises kezelésbe is belement, ami egészen új módszernek számít Magyarországon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel