Létrehozva: 2016.03.19.

Órája mentette meg a férfi életét, akinek szívrohama volt

Az Apple Watch szívverést figyelõ funkciójának köszönhetõen egy felhasználó a karórájától értesült róla, hogy szívrohama van.

Szerző K.T.

A 62 éves brit építész, Dennis Anselmo elmondta, hogy a felesége le akarta beszélni az óravásárlásról, de már nem bánja, hogy nem hagyta meggyőzni magát. Az Apple Watch mentette meg az életét.

A férfi egyik nap borzasztóan érezte magát; azt hitte, be fog lázasodni. Ekkor az órájára pillantott, és látta, hogy a szíve 210-et dobban percenként.

Anselmo épp dolgozott, a kerítés helyét jelölte ki egy építkezésen. Ebédidő után voltak, és alig tíz perce ténykedtek, amikor hirtelen rosszul lett. Szólt a munkatársának, hogy le kell ülnie. Már azt tervezte, hogy hazaindul, amikor ránézett az órájára.

Csak két hete vettem, és teljesen rákattantam a pulzusmérőjére. Alapvetően nagyon alacsony, olyan 50 körüli a pulzusszámom. Az emberek többségének 55-75 között van. Nos, akkor az enyém 210 volt!

Anselmót azonnal mentő szállította a kórházba. Az orvosok kezelésbe vették az elzáródott artériáit. Tőlük tudta meg, hogy ha egyenesen hazament volna, és nem fordul orvoshoz, valószínűleg egy második, halálos szívroham végzett volna vele.

Szerző K.T.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki a ráckeresztúri halálos légi katasztrófáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol