Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.26.

Ónos eső és szélvihar csap le az országra

Erõs széllökésekre, havazásra és ónos esõre kell készülni.

Szerző Ripost

Szerdán elsősorban nyugaton, délnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, míg északkeleten felhősebb lesz az ég.
Itt kevés hó is eshet, de az ónos eső sem zárható ki.

Az Észak-Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé erős északnyugati szélre lehet számítani. Kiemelten a Dunántúli-középhegységben és Budapest környékén a magasabban fekvő helyeken 60 km/h feletti széllökések is várhatók.

A legmagasabb hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

Csütörtök hajnalban északkeleten többfelé képződhet pára, köd, ami helyenként napközben is megmaradhat. Az ország többi részén többnyire felhős égboltra készülhetünk, egyes körzetekben azonban hosszabb időre előbújhat a nap. Kisebb csapadék csak néhol alakulhat ki. Még több helyen megélénkülhet az északnyugati szél. Délután 2-10 fokot mérhetünk, nyugaton lesz melegebb az idő.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-