Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.21.

Öngyilkosságtól mentette meg a Fidesz a Néppártot

Szakértõk szerint gyõzelmet aratott a Fidesz az Európai Néppárt szerdai ülésén.

Nincs abban semmi túlzás, hogy a Fidesznek sikerült megmentenie az "öngyilkosságra készülő" Néppártot attól, hogy végezzen magával.

A párt liberálisai, és a nekik reszketve megfelelni próbáló, a sajtótámadásoktól rettegő "társutasaik" arra készültek, hogy eltávolítsák a Fideszt a konzervatívnak mondott csoportosulásból, igyekezetük azonban kudarcba fulladt.

Nem tudni, vajon egyszerű butaság, a helyzetismeret totális hiánya, vagy a Soros nevéhez köthető "ösztönzők" vezették az öngyilkosság felé a kizárás-pártiakat. Azt azonban igen, hogy

ha kenyértörésre került volna sor, a Néppárt uniós választási esélye a győzelemre a nullára csökkent volna.

Mint az közismert, a tanácskozáson kompromisszumos megoldás született, vagyis nem zárták ki és nem függesztették fel a Fidesz tagságát, helyette 3 tagú Bölcsek Tanácsát állítottak fel, melynek feladata a "magyar helyzet" vizsgálata. Míg vizsgálódásuk be nem fejeződik, a Fidesz önként felfüggeszti munkáját a Néppártban.

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be az EPP ülése után tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve:

"Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából. A legutóbbi három európai parlamenti választáson 47, 56 és 52 százalékot kaptunk. Nyilván egy ilyen párt nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik."

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában úgy értékelte a történteket, hogy ez óriási győzelem a Fidesznek, egyúttal óriási vereség a bevándorláspárti erőknek.

Hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros, és hiába hallgatózott kíváncsi szobalányként az ajtónál Judith Sargentini, csalódniuk kellett. 

A "mesterterv", vagyis a Fidesz kizárásával elinduló "szalámizás", a Néppárt szétverése nem sikerült.

Tegyük hozzá: egyelőre nem sikerült. Folytatás a májusi választások után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti