Létrehozva: 2016.08.21.

Megrázó tény: egy gyerekkel végeztették ki a lakodalom vendégeit

Sokkoló dolog derült ki arról a terroristáról, aki ötven embert ölt meg egy esküvõn.

Megdöbbentő dolog derült ki arról a terroristáról, aki szombat éjjel robbantotta fel magát egy török esküvőn.

A török elnök, Recep Tayyip Erdogan televíziós nyilatkozatában jelentette be, hogy a merénylő egy 12-14 év közötti fiú volt.

Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, legalább 50-en meghaltak és további 94-en megsebesültek a támadásban.

Bár az Iszlám Állam hivatalosan még nem vállalta a merényletet, a török hatóságok valószínűsítik, hogy az ő katonájuk volt a kisfiú.

"Az ünnepség már a végéhez közeledett, amikor egy hatalmas robbanás történt a táncolók között. Mindenhol vér és testrészek voltak" - mondta egy szemtanú az Independentnek.

Vasárnap 12 embert tudtak eltemetni, a többiek temetésére várni kell, mert sok az azonosíthatatlan holttest.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért