Létrehozva: 2018.08.01.

Lehetséges, hogy hamarosan már nem euróval fizetünk Olaszországban

Beppe Grillo, az olasz 5 Csillag Mozgalom alapítója és vezetõje szerint az olasz embereknek meg kell adni a lehetõséget, hogy maguk döntsenek arról, továbbra is az eurót szeretnék-e fizetõeszközként használni.

Nem az a kérdés, hogy maradunk-e az Európai Unióban, hanem az, hogy továbbra is tagjai leszünk-e az euróövezetnek

– fogalmazott Beppe Grillo a Bloombergnek adott interjúban. Az 5 Csillag Mozgalom vezetője azután tette ezt a kijelentést, hogy az olasz államfő elutasította az olasz kormánykoalíció jelöltjét a pénzügyminiszteri posztra. Grillo hozzátette, hogy a legnagyobb baj az, hogy Olaszországnak nincsen B terve arra az esetre, ha valami rosszul sülne el a gazdaságban.

Le merem fogadni, hogy a franciáknak és a németeknek van B terve. Én nem azt mondom, hogy ki kell vezetni az eurót, én azt mondom, hogy hagyni kell az embereket, hogy döntsenek erről egy népszavazáson

– nyilatkozta a jobboldali párt vezetője. Nem Beppe Grillo az első olasz kormánypolitikus, aki szerint népszavazáson kellene dönteni az olaszok euróövezeti tagságáról. Korábban Matteo Salvini belügyminiszter jelezte, hogy támogatja az ötletet.

Sőt, ő akkor úgy fogalmazott, hogy hibának tartja az adott feltételek mellett az euró megtartását, szerinte sürgős változásokra és jogorvoslatra is szükség van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat