Létrehozva: 2018.11.14.

Nyolcmilliárdból húsz egynapos sebészet létesül az országban

Egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében nyolcmilliárd forintos összköltséggel - jelentette be az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelõs államtitkára szerdán Székesfehérváron.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektjének keretén belül nyolcmilliárd forintos összköltséggel húsz egynapos sebészeti ellátóhelyet alakítanak ki az országban – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.

Vitályos Eszter az egészségügyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tervek szerint 2020 januárjáig mindenhol megvalósulnak a fejlesztések. Cél, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz egyenlő esélyű hozzáférést biztosítsanak. 

Lénárt Endre, az ÁEEK főigazgató-helyettese kiemelte, az egynapos sebészet olyan speciális ellátási forma, amelynek lényege, hogy a beavatkozást követő 24 órán belül a beteg elhagyhatja a kórházat és az otthonában gyógyulhat. Ezzel rövidebbé válhat az ápolási idő, gyorsabb lesz a gyógyulás és kevesebb komplikáció merülhet fel, illetve a rendszer is jóval költséghatékonyabbá válik.


    

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják