Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.08.

Nyíregyházi gyilkosság: kiáll édesapja mellett az orvos lánya!

Bár évek óta nem élt együtt családjával a nyíregyházi tragédia gyanúsítottja, idõsebbik lánya nyíltan édesapja mellett áll.

Szerző Brenner Balázs

Nem csitulnak a kedélyek az egy hete történt kegyetlen gyilkosság körül. Mint ismeretes, a gyanú szerint egy 54 éves orvos rontott rá egy házaspárra Nyíregyházán, az anyával egy golyóval végzett, a családfőt pedig életveszélyesen megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről. A férfit a gyilkosság másnapján fogták el Kolozsváron, ahol jelenleg az előzetes letartóztatását tölti. Magyarországi kiadatását megfellebbezte, így az még várat magára.

A férfiről hamar kiderült, hogy háromgyermekes családapa, de feleségétől évekkel ezelőtt elköltözött egy fényeslitkei tanyára. Ismerősei szerint a tüdőgyógyászként dolgozó orvos

korábban a gyermekeivel is agresszíven viselkedett,

egyik alkalommal például síbottal verte meg gyerekét, ám mindezek ellenére úgy tűnik, hogy a 18 éves lány nyíltan kiáll édesapja mellett, ezt támasztja alá egy keddi Facebook-bejegyzése is.

Mindennek 2 oldala van!!!

- írta a fiatal egyetemista, aki azóta már elérhetetlenné tette bejegyzését.

A %RIPOST% természetesen megkereste Dan S. lányát, aki egy barátnőjén keresztül csak annyit üzent: nem szeretne nyilatkozni sem édesapjáról, sem a történtekről.

Tartós gyermeki kötődés

A szakemberek szerint minden családon belüli trauma, így egy gyilkosság gyanúja esetén is szorosabbá válnak a rokoni kapcsolatok.

A csecsemőként kialakított kötődési modell nagy valószínűséggel egész életén át jelen lesz az embernél, és úgy alakítja szülőkhöz való kapcsolatot, hogy legtöbbször ez nem is tudatos

- mondta általánosságban dr. Tóth Ágnes a %RIPOST%-nak a gyermekek szüleikhez fűződő viszonyáról.

Egy gyanúsításnál, vagy egy családtagot érintő, hosszan tartó megaláztatásnál minden korábbi, esetleges gyermekkori sérelem eltörlődik és felerősödik a szülő iránti ősi kötődés. Ez teljesen normális

- magyarázta a szakember.

Rendkívül ritka, hogy kisgyerekeknek ne legyen legalább egy korai kötődési kapcsolata. Kötődés mindig kialakul, ha van rendszeres kapcsolat a baba és egy őt gondozó felnőtt között, legyen az az édesanyja, édesapja, egy nagyszülő vagy nevelőszülő. A kötődés lényege, hogy ez egy személyre szóló érzelmi kötelék, tehát a kötődési személy a szó szoros értelmében nem helyettesíthető.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-