Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.31.

Nyilvános szoptatás: magamutogatónak tartják Szinetár Dórát

Meglepõ helyszínen, egy budai bevásárlóközpont folyosóján, gyanútlanul sétálgató emberek között szoptatta meg egyéves fiát Szinetár Dóra. A színésznõtõl nem áll távol ez a fajta magatartás, korábban sem esett kétségbe akkor, amikor a gyermeke nyilvános helyen éhezett meg. A rajongók közül azonban most többen nekitámadtak, azzal vádolva õt, hogy csupán a magamutogatás a célja.

Forrnak az indulatok Szinetár Dóra Instagram-oldalán, miután a színésznő egy igencsak megosztó kérdésben foglalt ismét állást.

Dóra elkötelezett támogatója a nyilvános szoptatásnak, jóllehet ezzel sokakban megütközést kelt.

Amikor egyéves kisfia, Benji a napokban megéhezett a Mammut bevásárlóközpontban, úgy döntött, ismét ország-világ elé tárja a meggyőződését. A szoptatásról fotót is készült, amit az Instagram-oldalára töltött fel. Tény, hogy Dóra olyasmi mellett áll ki, ami a világ egyik legtermészetesebb tevékenysége, ennek ellenére sokan felháborítónak tartják a kitárulkozását. 

Bár számos édesanya kiállt a színésznő mellett, néhány hozzászóló nem válogatta meg a szavait.

Meglepő módon jórészt nem az zavarta őket, hogy Dóra nyilvános helyen táplálta a gyermekét, sokkal inkább az, hogy erről fotót is megosztott a követőivel. Volt, aki úgy vélte, hogy egy egyéves gyermeket már nem kell látványosan, egy zsúfolt bevásárlóközpontban megetetni, hanem elég, ha az anyuka cumisüvegben viszi magával az anyatejet.

A részleteket olvasd el a szerdai %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz