Létrehozva: 2018.04.11.

Elképesztő, mi történt Növényi Norbert tárgyalásán!

Az olimpikon ügye immáron nyolc éve húzódik, most az is kiderült, mikor lesz ítélethirdetés.

Akár ítélet is születhetett volna szerdán, Növényi Norbert nyolc éve húzódó ügyének tárgyalásán. Az egykori olimpikon hatodrendű vádlott egy nyolc éve húzódó, másfél milliárd forintos adócsalási ügyben, ám mivel az ügy harmadrendű vádlottja felszívódott, a tárgyalás nem vezetett eredményre, az ítélethirdetést elnapolták.

A harmadrendű vádlott ellen elfogatóparancsot adott ki a bíróság, és úgy tájékoztatták a jelenlevőket, hogy júniusban mindenképpen ítélet születik az évek óta húzódó ügyben, ha megtalálják a férfit, ha nem.

 Nem ez az első alkalom, hogy ítélethirdetés nélkül ért véget a tárgyalás. Január végén Növényi ugyancsak hiába ment a bíróságra.

"Nincs mit mondanom... Nem született ítélet, pedig már nyolc éve tart ez a dolog. Fogalmam sincs, mi történhet a következő tárgyaláson, mert lehet, hogy megint valaki beteg lesz, és megint nem lehet majd lezárni" - fogalmazott akkor a %RIPOST%-nak.

Mint ismeretes, Növényi azután keveredett a csalási ügy elsőrendű vádlottjának üzleti köreibe, hogy a férfi segítséget kínált neki, miután a sportoló gyakorlatilag csődbe ment.

A banánkirálynak nevezett F. Tibor munkát adott neki cégénél. Állítólag a sportoló csak a cég reklámarca volt, de a vád szerint az üzleti döntésekben is részt vett, mi több ő hozta össze jótevőjét az ügyben érintett két további vádlottal is.

Hamarosan ítélet várható, s ha nem alakul kedvezően, a vádlottak háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak, hiszen összesen másfél milliárd forintnyi fiktív számlát állítottak ki a folytatólagosan elkövetett csalássorozatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin