Létrehozva: 2018.06.06.

Megszólalt Növényi Norbert: így reagált a bíróság ítéletére

Három év négy hónap börtönt kapott Növényi Norbert a nyolc éve húzódó másfél milliárdos adócsalási ügyében. A sportág hazai képviselõi közül azonban nem õ az elsõ, aki összetûzésbe keveredett a törvénnyel.

Növényi Norbertet első fokon három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli adócsalás és háromrendbeli magánokirat-hamisítás vádjában, valamint három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. Ezen kívül a törvényszék 136.186 forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

Felháborítónak tartom az ítéletet

– kezdte dühösen a %RIPOST%-nak Növényi.

„Három napom van fellebbezni, de azonnal benyújtjuk a papírokat. Jogtalanul ítéltek el, jogtalan lehallgatások alapján” – magyarázta feldúltan az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmese, aki továbbra is tagadja bűnösségét. Az utolsó szó jogán is ártatlanságát hangoztatta.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Növényi azután keveredett az elsőrendű vádlott üzleti köreibe, miután a férfi segítséget kínált a csőd szélére került sportolónak. A „banánkirálynak” nevezett F. Tibor munkát adott neki a cégénél, állítólag a sportoló csak a cég reklámarca volt, de a vád szerint az üzleti döntésekben is részt vett, mi több ő hozta össze jótevőjét az ügyben érintett két további vádlottal is.

Növényi az ítélethirdetésen kívül is igen sokat bukott. Azt mondta, teljesen tönkrement az élete.

„Nagyon sok károm származott ebből. Elvették az olimpiai járadékomat, több tisztségről le kellett mondanom, nem hívnak filmes castingokra, elmentek az üzletfeleim, a bankkal is harcolni kellett és elárverezték a házunkat” – mondta el még márciusban a Lokálnak a sportoló, akinek egyébként már egy korábbi ügye miatt felfüggesztették az olimpiai életjáradékát. Ez nagyjából havi 250 ezer forintot jelentett, azaz közel 15 millió bevételtől esett el az elmúlt évek alatt.

De Növényi Norbert mellett több olimpiai bajnok birkózó is összetűzésbe keveredett a törvénnyel. Hogy kik ők, megtudhatod a %RIPOST% napilap szerdai számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott