SZTÁRDZSÚSZ

Bí­ró­sági ügye miatt ke­rült pad­lóra a ma­gyar olim­pi­kon, ez tör­tént

Az olim­piai baj­nok bir­kózó és csa­ládja kis híján az ut­cára ke­rül­tek.
  • Szerző: bdf

Nehéz időszakon megy keresztül Növényi Norbert! Már nyolc éve tart szövevényes bírósági ügye, ahol hetedrendű vádlottként kell felelnie a bíróságon. A vádirat szerint a cég gyümölcskereskedelemmel foglalkozott, fiktív számlákat állított ki, és fiktív cégeket működtetett.

Fotó: Markovics Gábor
EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az olimpikon azt mondja, hogy semmi köze nem volt a pénzügyekhez, csupán reklámarca volt a cégnek.

"Évi nyolcmilliárdos forgalmú cég volt, és húsz éve működött, ahol először mint felügyelő bizottsági tag, majd mint alkalmazott voltam és a cég reklámozásával, népszerűsítésével voltam megbízva. Én sem tudom, hogy miért tart nyolc éve ez az ügy."

Nagyon sok károm származott ebből. Elvették az olimpiai járadékomat, több tisztségről le kellett mondanom, nem hívnak filmes castingokra, elmentek az üzletfeleim, a bankkal is harcolni kellett és elárverezték a házunkat.

- mondta el a Lokálnak Növényi, aki az elmúlt 2 év során öt alkalommal költözködött.

"Azóta albérletben élünk,, nem mindig tudtuk fizetni a terheket. Az elmúlt két évben öt helyre költöztem a családommal. Volt, amikor a villanyomat kapcsolták ki. Senki meg nem kérdezte, hogy miből etetem a gyerekemet, vagy hogy tudunk egyáltalán megélni. A párommal is kiszúrtam, mert felépített magának egy életet, egy munkát, majd a költözések után máshol újra kellett kezdenie mindent."

De én biztos vagyok benne, hogy fel fogunk állni a padlóról és csak egy rossz emlék marad ez az egész ügy.