Létrehozva: 2019.06.18.

Novák Katalin: Sok a magyarbarát politikus Németországban

Sok "magyarbarát" politikus van Németországban, akik szeretnék segíteni Magyarországot és úgy érzik, hogy szükség van Európában arra az álláspontra, amelyet Magyarország képvisel, például a migrációval kapcsolatban.

Frankfurti tárgyalásai után az MTI-nek nyilatkozott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár úgy véli, Magyarország harminc éve a német újraegyesítéshez lehetőséget teremtő határnyitással járult hozzá Európa és Németország sorsának egy történelmi jelentőségű fordulatához, most pedig azt vallja, hogy

"akár határkerítések építésével is meg kell védeni ugyanazt az Európát".

Magyarország a családokat középpontba állító politikájával is "alternatívát kínál" az Európára nehezedő tömeges migrációs nyomással szemben, és a keresztény kultúra megőrzésével, a zsidó-keresztény gyökerek iránti ragaszkodással is hozzájárul ahhoz, hogy "Európa erősebb legyen".

Novák Katalin találkozott mások mellett a hesseni tartományi kormány európai és szövetségi ügyekért felelős miniszterével, Lucia Putrichhal, akivel a közös európai kihívások mellett demográfiai és családpolitikai ügyekről is tárgyaltak.

Mint mondta, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa "nagyon érdeklődő volt, és számos olyan kérdés felmerült, amelyekkel kapcsolatban kiderült, hogy fontos számukra a háttérinformációk megismerése, hiszen így egészen más képet tudnak kialakítani a döntésekről, mintha csak a médiából tájékozódnának".

Partnere "elismeréssel nyugtázta", hogy

húszéves csúcsra emelkedett a nők foglalkoztatottsága, a gyermekvállalási kedv és a házasságkötések száma,

ami mutatja, hogy vannak eredményei a magyar kormány családpolitikájának.

Novák Katalin ismertette a júliusban induló családvédelmi akciótervet is, amelyet külföldön, így Németországban is nagy figyelemmel kísérnek, hiszen például a négygyermekes édesanyák teljes mentessége a személyi jövedelemadó megfizetése alól Németországban "szinte elképzelhetetlen lehetőség".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért